A CSODAMALOM ÚJ CSODÁI program - FENNTARTÁSI IDŐSZAK

     A 2014. januárjában elindított A Csodamalom új csodái címet viselő programsorozatunkon, amelyet a TÁMOP-3.2.13-12/1 (Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában) pályázat keretében hat partnerrel (2 óvoda, 2 általános iskola, 2 középiskola) együttműködve valósítottuk meg, 474 gyerek vesz részt különböző kreatív foglalkozásokon, szakkörökön, témanapokon és vetélkedőkön, illetve táborokban.

Bábszínházak, bábok, bábosok című foglalkozásunk keretében ellátogatunk az ország három jelentős bábszínházi műhelyébe (Budapest Bábszínház, Vojtina Bábszínház – Debrecen, Harlekin Bábszínház – Eger), ahol bábos alkotóművészekkel, az ott folyó munkával, a kulisszák mögötti világgal ismerkedhetnek meg a gyerekek. Foglalkoztatási forma: témanap (6 alkalom). A program 2014. szeptember-december időszakban kerül megvalósításra.
▪  A mi bábszínházunk címmel 2014. őszén folytatódik a program, amelyen a miskolci bábszínházban folyó alkotómunkába, az előadások megszületésének folyamatába, a műhelyekben zajló munkába nyerhetnek betekintést.Foglalkoztatási forma: témanap (6 alkalom).

Színház és rítus  nevű szakkör a Balázs Győző Gimnáziumban, középiskolai tanulók számára. Püspöki Péter és Marschalkó Edit művésztanárok vezetésével a görög színház sajátos kifejezési formáját, a kórus szerepét,a maszkos játékban rejlő művészi lehetőségeket járják körül a középiskolai tanulók. Foglalkoztatási forma: szakkör (10 alkalom). A program 2014 őszén folytatódik. A szakkörhöz témahét (tábor) is kapcsolódott, amely a bábszínház kamaratermében zajlott 2014 júliusában.

Bábos mesefoglalkozásokóvodásoknak és iskolásoknak tartott foglalkozásokon a gyerekek megismerkedhettek a bábok világával, a mesék szereplőivel, a közös meseszövés játékával. Foglalkoztatási forma: témanap (3-3 alkalom). 2014 őszén indul újra a program.

Kreatív játszóházi szakkör és a Vidám kézművesek szakkör foglalkozásain a résztvevő gyerekek különböző kézműves technikákat, hagyományos népi mesterségeket próbálhattak ki. Foglalkoztatási forma: szakkör (5 alkalom). A szakkör foglalkozásai 2014 őszén folytatódnak.
Dráma, színház, báb, mozgásművészet címmel Duvalovszky Éva drámapedagógus irányításával középiskolás diákok számára szerveztünk tábor Bükkszentkereszten, ahol festői környezetben neves alkotók részvételével színpadi, mozgásszínházi ismereteiket mélyíthették el, és megismerkedhettek a bábjáték műfajával (meghívott művészek: Huzella Péter, Uray Péter, Török Ágnes). Foglalkoztatási forma: témahét (6 napos tábor). A következő évadban a Dráma, színház, báb, mozgásművészet program folytatásaként témanapokon mélyíthetik el a táborban szerzett ismereteiket. Foglalkoztatási forma: témanap (3 alkalom)

A mi bábszínházunk címmel szerveztünk napközis tábort a bábszínházban, 2014. júniusában, amelyen a gyerekek bábot és díszleteket készíthettek, mesét írtak és dramatizáltak, az elkészült mesét zárónapon elő is adták.Foglalkoztatási forma: témahét (5 alkalom).
Dallal, ecsettel szakkörünkön komplex tehetséggondozó munka zajlott a bábszínház kamaratermében, ahol a zene és a képzőművészet rejtelmeibe avatta be őket B. Juhász Ildikó festőművész és Huzella Péter előadóművész. a Nyékládházi Iskola tanulói számára. Foglalkoztatási forma:  szakkör (10 alkalom). A szakköri munkát 5 napos tábor követte Bükkszentkereszten, 2014. júniusában. A műhely 2014. őszén várja újra a résztvevő gyerekeket.

Ki tud többet a bábszínházról címmel vetélkedőt szerveztünk általános iskolások számára, amelyen a bábszínházban folyó  munkáról, a bábszínház történetéről, alkotóíról szerzett ismereteiket, tudásukat mérhették össze játékos formában. Foglalkoztatási forma: vetélkedő (2 alkalom).A vetélkedő második része októberben kerül megrendezésre A bábjáték története címmel.